balık salata
(majonézes halsaláta)
hozzávalók:
1 db Fekete tengeri pisztráng (Karadeniz alabalık)
20 dkg apró ecetes uborka (salatalık)
5 szál újhagyma, szárával együtt (taze soğan)
15 dkg főtt, morzsolt kukorica (mısır)
4 db tojás (yumurta)
2 dl olaj (ayçiçek yağı)
3 dl yoghurt (yarım yağlı yoğurt)
1 evőkanál mustár (hardal)
só (tuz)
őrölt bors (karabiber)
A halat kifilézzük (illetve itt Törökországban megkérjük a halast, hogy filézze ki), és forró serpenyőben, minimális olajon mindkét oldalát 2-3 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük kb. 2*4cm-es csíkokra.
2 db tojást főzzünk meg kemény tojásnak, ha kihűlt vagdossuk nagyobb darabokra.
Az uborkát, újhagymát karikázzuk kb 1 cm-es méretre.
A maradék 2 db tojás sárgájából, 2 dl olajból, a yoghurtból, mustárból keverjünk majonézt.
Majonéz készítése: 2 tojás sárgáját villával, vagy habverővel gyorsan kevergetve, először cseppenként, majd "kicsit bátrabban" keverjünk hozzá 2 dl olajat. Amikor a keverék szép fényes, és elválik az edény falától, akkor jó! Ha véletlenül túl gyorsan adjuk hozzá az olajat, akkor szétválik a tojástól. Ezen lehet segíteni egy kis mustár, vagy pár csepp citromlé hozzáadásával, és gyors kevergetéssel.
A kész majonézhez adjuk a 3 dl yoghurtot (otthon lehet tejfölt is, azt itt sajnos nem ismerik. Cserébe a yoghurt közel tejföl állagú, nem olyan híg izé, mint otthon), a mustárt, sót és őrölt borsot ízlés szerint.
A kész mártásba keverjük először a keménytojást, uborkát, újhagymát és kukoricát, majd óvatosan - nehogy összetörjük - a hal darabokat forgassuk bele.
Az elkészült halsalátát legalább fél napig hűtőben hagyjuk pihenni, hogy az ízek összeérjenek. A tálat folpack-kal fedjük le, hogy ne sötétedjen meg a majonéz teteje.
Sós kaláccsal (vagy a képen látható "zsemlével") finom reggeli, vagy vacsora.
AFIYET OLSUN (jó étvágyat)